Freiburg edzője beszólt Sallai Roland apjának

„Sallai apja azt pletykálta, hogy szándékosan nem játszattam a fiát az utóbbi két meccsen, mert állítólag ajánlata van a Laziótól, és én nem szeretném, hogy a pályán bizonyítson és jól játsszon – ismertette a tényállást Streich, majd ironizálva folytatta. 3

De jó lenne, ha ott tartanánk, hogy ha egy Lazio, vagy egy Manchester City érdeklődik valamelyik játékosunk iránt, akkor már nem is játszatjuk őt. Jó lenne, ha megengedhetnénk ezt magunknak, és nem függnénk többé a játékoseladásokból befolyó pénztől” – idézi a Sport Bild a vezetőedzőt, aki leszögezte, nem neheztel a 25 éves játékosra, aki állítólag csütörtökön reggel megkereste a vezetőedzőt, hogy tisztázza a helyzetet. M4 Sport

„Nem tehetünk róla, hogy olyan szüleink vannak, amilyenek. Rolandot semmilyen kritika nem érheti ez ügyben, és ezt neki is megmondtam. Mégis mit kellene tennie? Azért került ilyen helyzetbe, mert ez az úr úgy gondolja, hogy ilyesmiket kell mondania. Még csak nem is ismerem, sosem találkoztunk. Nem is értem, hogyan lehet valakit ilyen fura pletykával ekkora nyomás alá helyezni. Roland épp azért bírja továbbra is a támogatásomat: mert elképesztő nyomás nehezedik rá.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük